Rondó Kft - Szakértelem az ESD védelemben

2022-ben Varga Imre a Rondó Kft. ügyvezetője elnyerte az Év Vállalkozója regionális díjat

Az elmúlt két év gazdasági helyzete viszontagsággal teli volt, a vállalkozásoknak számtalan és sokszor váratlan kihívással kellett szembenézniük. Az év vállalkozója versenyt minden évben megrendezik azzal a céllal, hogy kitüntessék azokat a vállalatokat, melyek nemcsak fennmaradni képesek egy ilyen környezetben, de példa értékűen tudnak fejlődni.

Erős mezőnyben keresték a kiemelkedő üzleti teljesítményt és társadalmi szerepvállalást nyújtó vállalkozásokat.

A fentiek tükrében többszörösen megtisztelő a „Regionális – Év Vállalkozója díj”, mellyel idén a VOSZ Varga Imrét – a Rondó Kft. ügyvezetőjét – tüntette ki, elismerve ezzel egyrészt a személyes, és egyben az általa irányított vállalat, példaértékű teljesítményét 2022-ben.

Természetesen a díj elnyerésében fontos szerepet vállaltak a cég dolgozói, akik kitartó és elkötelezett munkájukkal fenntartották és számtalanszor túl is szárnyalták a cégtől elvárt színvonalat, valamint elismerő köszönet jár a vállalat minden partnerének, akik az elmúlt években hozzájárultak a Rondó Kft. töretlen növekedéséhez.

Talán ezek még érdekesek lehetnek Ön számára!